Hi :D Noha nem épp őszi hangulatot keltő ez a dizi, azért még az új évszak miatt pakoltam fel. Jó kis oldalak vannak, ahol kalsszisokkal jobb blog designok vannak, mint a bloggeren x) mondjuk ez felfogás kérdése, én is totál el vagyok velük, csak kell a változatosság ;) és ez elég jó, nem? :P Nekem legalábbis tetszik - de tessék csak szavazni ;) Eddig még nem sok szavazatom van xD
A szünet elérkeztével apuhoz megyek le, és csak pénteken jövök haza. De viszem a laptopomat, amin ugyan nincs net, de írni tökéletesen megfelelő x) majd megpróbálok valamit produkálni xD Addig legyetek jók, ha tudtok - és Happy Halloween ;) - ez alkalomból egy ilyen videóval köszönök el tőletek:
Halihó!
Hoztam a részt, de most kép híján inkább egy vidit tettem be ;) Remélem nem utáltok, hogy csak most jött a rész! De tudjátok, hogy a suli meg a köcsög faktok miatt alig van időm -.- De kitartok, mert hamarosan jön az ŐSZI SZÜNET *-*
[Természetesen szeretlek]
+ 18
Mikor már hazafelé vergődtünk rég olyan sötét volt, mint Tom fejében. Gustav közben természetesen percről-percre nekiment valaminek, amit nekünk hangos koppanás adott tudtunkra. Miközben lelkesen magyaráztam valamit Georgnak egy éjjel-nappali előtt sétáltunk el, ami felől halk zeneszó jelezte, hogy megy a rádió. Régi szám volt, amit épp adtak, és ez rákényszerített arra, hogy felidézzem az elmúlt óra-fél óra emlékeit. Az biztos, hogy sokkal tartozom Tomnak, de továbbra se annyival, hogy ... ! Na mindegy.
Mire hazaértünk a kollégiumban már egy páran aludtak. A kapuban gyors búcsút vettünk a két G-től, és én megköszöntem a mai napot a magam módján:
- Hát srácok... az álmom egészen beteljesülőben van! De ez nélkületek nem ment volna.
- Hú de langyi! - bökte ki Gustav, amire mindenki felhevülten nevetni kezdett. Ha tudnák! Mondjuk épp időszerű lenne kitárnom neki a nemi vonzódásom, nem épp hétköznapi mivoltját, de azt persze nem, hogy pont Tommal kavarok! Ments Isten. Kevinéket is kellőképp sokkolta a téma, de ők azért fogadták el, mert csak haverok, nem pedig igaz barátok! Ezt azért leszögezhetem. Viszont ha ők így ki akadtak... nem akarom megtudni milyen reakció lenne ez Gustavnál és Georgnál.
- Ne legyetek már köcsögök! Éppen megköszönni próbáltam, ti érzéketlen f*szfejek! Most komolyan!
- Ne hisztizz Bill. Alap dolog! - karolt át Georg, de én akkor se hagytam szó nélkül:
- Nektek nincs szívetek. - löktem oda hűvösen, amire Tom sajátos formában válaszolt is:
- Még jó!
- Mi?!
- Ha lenne szívünk, akkor tuti nem lennénk jó zenészek.
- Hehehe. És én? Én jó zenész vagyok! Pedig nekem van.
- De te egoista vagy! - nem titok, hogy Tommal ikertesók vagyunk, na de Gustav? Ő szinte nem is ismer engem. Mégis ennyire tisztában van ezzel? Igyekeztem ezt megtudakolni tőle is.
- Hát még jó! Lesír rólad.
- Kösz.
- Szívesen. Na jó éjt! Verjétek ki magatoknak. - talán nem mondta volna ezt, ha tudja, hogy Tom ezt képes szó szerint is érteni. Halál komolyan! Szinte komolyan veszi. És ezt már csak a válaszából is ki tudtam következtetni:
- Meg lesz! Sz'asztok!
- Csáó!
Intettek, majd lassan eltűntek a fekete éjszakában. Ezek után Tom magához rántott, és váratlanul rátapadt ajkaimra. Olyan gyorsan jött mindez, hogy még a szemem is elfelejtettem becsukni, és csak meglepedten kapaszkodtam bátyám vállába. Mikor elváltunk egymástól viszont tök jól meg tudta magyarázni:
- Tudtam, hogy sikerülni fog! Szuper vagy Bill. - ledöbbentem, ő pedig nem igyekezett elrejteni megilletődöttségét furcsa arckifejezésem láttán. Ennek persze később hangot is adott:
- Mi van?
- Ilyet. Még. Sose. Mondtál nekem! TOOOOOM!!! - ezer wattos vigyorral ugrottam nyakába, ő pedig határozottan eltolta arcomat, és szarkazmussal fűszeres tekintettel mért végig.
- Csak semmi ellágyulás! Inkább menjünk be, és csináljuk, amit Gustav mondott.
- Felejtsd el! Nekem egy ilyen nap után rohadtul semmi kedvem kufircolni.
- Miért? Ez lenne a nap fény pontja!
- Mármint neked. Mert úgyis mindig én vagyok alul!
- Mert én vagyok a pasisabb!
- Mi az, hogy te vagy a pasisabb?! Te is vagy a köcsögebb is!
- Ez most megállapítás?
- Sokkal inkább tény!
- Csúcs. Akkor végül csináljuk?
Válaszra se méltatva forgattam szemeimet, és zombi tengés-lengés közepedte indultam meg a bejárat felé. Út alatt viszont pár igazán indiszkrét kérdést vágott fejemhez, amiből tudtam, hogy nem kissé felcsigázta Gustav ötlete. Valamivel muszály leszek elhallgattatni...
- És Bill... te szoktál masztizni?!
- Melyik pasi nem?
Tom megállt. Később mikor észleltem, hogy nem jön mellettem hátra meredtem, és kérdően ránéztem. Láttam arcán, hogy nem nézte volna ki belőlem. Az ember fia azt gondolná, hogy a stréber gyíkok nem csinálnak ilyet, de igazából f*szt nem! Pont azok csinálják a legtöbbet. Persze én ez alól is kivétel vagyok, hiszen a magamhoz nyúlás nem állandó napirendi pontom, mert nekem már van, aki kielégítse szexuális vágyaimat. Ha épp nem Tom, akkor csak az irodába kéne bemennem, és a pedofil angol tanárom simán segédkezet (vagy mást) nyújtana nekem ez ügyben. Szóval csak aggodalomra semmi ok!
- Na mi van? Leragadtál?
- Nem, hanem sokkal inkább megálltam a fejlődésben.
- Csak óvatosan. Nem akarom, hogy ezt is rám fogd! - csiripeltem neki széles vigyorral pofaberendezésem közepén, amire ő azt a "fokozottan veszélyes, szexista, fél oldalas" vigyorával válaszolt. Nem szenteltem neki túl sok figyelmet, mert kezdett hűvösödni. Végtére is: még koránt sincsen tavasz! Na jó, elvileg hinné az ember, ha már március végét rúgjuk nem a dérnek kéne olvadoznia, hanem a kellemesen langyos, tavaszi esőnek szálingóznia. De nesze neked tavasz! Erre még várhatok.
Befelé menet elkezdtem gondolkozni azon, hogy mit is vegyek Georg születésnapjára, mert én Tommal ellenben fontosnak tartom az ilyen ünnepeket. Ő még karácsonyra se szokott nekem semmit venni! De nem ítélem el emiatt, komolyan nem! Csak szimplán tudom ennyivel is jobb vagyok tőle. Noha az egóm már képes eget rengetni még nekem is vannak pesszimista megmozdulásaim, oké?! Sosem akarnám, hogy az emberek mikor híres leszek egy felfuvalkodott hólyagnak gondoljanak. Nem is mindig vagyok az! Szeretek olvasni. Néha. Van, hogy verseket írok! Nagyon néha, mert jobban dalszövegeket az élet nagy dolgairól. Zenét hallgatok, alkalom adtán komoly zenét, és már voltam múzeumban életem során. Nem is egyszer, jó? Hanem háromszor. Színházban még csak egyszer. Állatkertben? Ööö... eleve ott élek. - ilyen alapon kijelenthetem, hogy civilizált ember vagyok, egy művészlélek, aki segít a rászoruló, debil, koleszos társain! Azaz hogy sokkal inkább PRÓBÁL segíteni. De ezt ők nem mindig hagyják, innen látszik, hogy hűek maradtak a szabadban élő rokonaikhoz, vagy anno az ősökhöz. Tényleg! Biológiára tudnék is írni róluk nem kevés dolgot. Az alfa biztos Tom lenne, az omega meg Kevin. Oscar pedig a kis béna, akit mindenki bánt, és mindenből a legkevesebb falatot kapja. Nem, dehogy én lennék! Én kívülálló vagyok. A megfigyelő! Aki kivételesen nem annyira állat, mint a többi, csak olykor-olykor.
- Hé, szerinted már ezek beálltak, mint kamionos a k*rva sorba? - érdeklődött Tom, amire egy morgással közöltem vele mennyire slampos poén ez. Persze, ha én sütöttem volna el máris jobban tetszett volna, de mindegy. Csak azért nem nevettem rajta, mert még az első percegben nem éreztem azt a fura, édeskés szagot, a nikotinnal keveredve. Füves cigi.
- És nekem nem adtak! Rohadj meg Kevin.
- Nyugi már, Tom! Amúgy se jó dolog a füves cigi.
- Szívtál már olyat egyáltalán?
- Nem.
- Itt a bizonyíték! FOGALMAD SINCS MENNYIRE JÓ DOLOG!
- Nem lehet jobb, mint az a cucc, amit 13 évesen szippanttattál fel velem!
Emlékeztettem bátyámat, aki erre rögvest elfintorodott. Noha annyi rosszból nem vettem ki a részem, mint ő, azért még nekem is voltak "ügyeim".
Bezártam az ajtót, és besurrantam a fürdő szobába, hogy átvegyem a rám rohadt ruhát a jó kis pizsamámra. A zuhanyzást kivételesen holnap intézem el. Legalábbis így határoztam el magam, amikor hirtelen betoppant a fürdőbe bátyám az előbb említett "fokozottan veszélyes, szexista, fél oldalas" mosolyával.
- Mit szólnál, ha együtt fürödnénk? - kapta le magáról egyúttal ruháit is, mire én elfordultam, és hatalmas sóhajtás után közöltem vele:
- Sikítanék!
- Majd befogom a szádat. - megpördültem, és akkorát ugrottam, hogy vélhetőleg a holtak is lefejelték koporsójukat, mert olyan hirtelen osont ilyen nagyon közel hozzám. Véleményemet nem tudtam kifejteni, mert rákényszerített arra, hogy magasba emeljem a kezeimet, és lehúzhassa rólam a pólómat. Kikecmeregtem a kézmosóig, és viszakozva lengettem kezeimet az arcom előtt.
- Tom, nem kéne!
- Miért? - közben megint közelebb jött, és sürgetően nadrágom gombjával kezdett foglalatoskodni, én pedig figyelhettem őt anyaszült meztelenül.
- Mert ha te együtt fürdesz valakivel, esetünkben velem, abból semmi halk, óvatos, sutyi fürdés nem fog kisülni!
- Mmm... - ennyi volt a véleménye mikor megszabadított utolsó ruhadarabomtól is. Ahogy látványosan végignyalta alsó ajkait, majd visszahúzva nyelvét a szájába, megmozgatta a száj pc-jét, tudtam, hogy megint nem fogok tudni ellenállni a kísértésnek. S csak végig kellett gondolnom, máris a zuhany alatt voltunk. Míg én félig lehunyt szemekkel törölgettem magam a szivaccsal, addig ő a hátam mögött matatott, és igyekezett belebújni a seggembe. Eleinte nem zavart, csak mikor megéreztem ágasodó férfiasságát fenéktájamon már kezdett aggasztani a helyzet, és időszerűnek láttam, hogy szóvá tegyem akaratom, amikor hirtelen előre nyúlt bal kezével, és megragadta saját hímtagomat. Egy kétségbeesett, de apró sikoly tört fel torkomból, majd Tom belecsókolt a nyakamba. Innentől a sikoltozást kéjes nyögések váltották fel, és magamon kívüli állapotban érdeklődtem bátyám szándéka felől:
- Ahh... mégis mire készülsz? - búgtam alig hallhatóan, mikor hirtelen éreztem az apró kézmozdulatokat, amik a vékony bőrréteget kényszerítették felfelé és lefelé való mozgásra. Nem válaszolt, de nem is volt rá szükségem, mert így is tudtam mit akar, hiszen már folyamatban volt.
Jobbik esetben undorodva elleneztem volna a szituációt, de szavakat nem találtam, miközben ő a nyakamat, és férfiasságomat kényeztette egyszerre, miközben kielégítette saját vágyait is személyes intim-szvérámba való behatolásával. Ez általában kellemetlen, vagy csak szimplán fáj. Vagy a kettő kiüti egymást? Nem is tudom. Minden esetre most rendkívül ellazultam, és hagytam, hogy azt tegyen velem, amit csak akar, miközben a forró víz Niagara-vízesést formált fedetlen testünkön. Ilyen alkalmakkor nehezére esik az embernek nem hozzáérni a másikhoz, ezért egyik kezemmel megkerestem bátyám feszes seggét, és azt szorongattam, ami hatást ért el, ugyanis még jobban beindult tőle, és éreztem, ahogy gyengéden, majd egyre durvábban szívogatja nyakamat. Uhh... ennek nyoma lesz holnapra.
Egyre több nyögéssel, és sóhajtással dobálóztunk miközben lassan a csúcsra értem. Amikor elértem az extázis pontját belecsíptam Tom fenékizmába, hogy jelezzem, nekem már elég.
- Ne máááár... - dorombolta, én pedig megpillantottam a csempén a szép kis piros foltot nyakamon. Vállat vontam, és erre Tom kiskutya szerű pillantásával támadt nekem. Ennek sosem lehet ellenállni... és ha már itt tartunk! Ha most meg kapja, amit akar legalább lesz okom leállítani, mikor máskor próbálkozik, azzal az indokkal, hogy már megkapta. Ilyen elhatározással pördültem meg, és lecsókoltam testvéremet, s mindenek előtt a lehető legmélyebbre próbáltam dugni nyelvem szájüregében. Tetszett neki a dolog, ezért nem tartottam a tovább lépés gondolatától. "Most én..." - futott végig elmémen, és megragadtam kemény hímtagját testvéremnek. Eleinte lassabban, majd gyorsítva rángattam azt a vékony bőrredőt, amire azt szokás mondani "a virsli a hot dogban". Szerintem kissé morbid ez a hasonlat, de nagyon jogos. Mivel "betömtem" a száját, így csak elégedettségre utaló morgást hallatott, ami rám is kellőképpen izgató hatást gyakorolt.
Ide-s tova másfél órát töltöttünk a fürdőbe, és lehetett volna még több is, ha valaki nem kapcsolja fel a konyha-nappaliban a villanyt. Innentől kezdve fájó szívvel ugyan, de kikecmeregtünk a zuhanyzóból, és felöltöttük hálóruhánkat. Persze még pár percet várni kellett, hogy az ágyékon alul összegyűlt energia elillanjon, de utána kitrappoltunk, és Oscart pillantottuk meg, ahogy éppen egy hatalmas doboz pudingot töm magába. Teli pofával, kétségbeesett pillantással meredt ránk, mi pedig összenéztünk testvéremmel.
- Oscar? Te nem alszol?
- Nem csak én nem. Szerintetek nem túl vékonyak a falak? Mert szerintem, és a benti társaság szerint is eléggé vékonyak.
Arcomba szökött a pír, és kétségbeesetten meredtem bátyámra, akiből lassan előtört valami fuldokláshoz hasonló, nevető roham. Eltakarta az arcát hatalmas kezeivel, és megállíthatatlan kuncogásba kezdett, én pedig azt kívántam, bárcsak elnyelne a föld.
Persze az alvás elméletét már akkor igyekeztem elfelejteni, mikor Tommal oldalamon beléptem a hálókörletünkbe, ugyanis ott már a fiúk szeretettel vártak. A szóadást persze azonnal a rangidős Leonard kezdte meg:
- Tudjátok azon már valamilyen szinten túltettem magam, hogy ti... értitek. Na de, hogy még abból is részem legyen, amit a fürdőben egymás között műveltek?! Ember... ez már... nem tudok rá szavakat találni!
- Nem tetszik? - kérdezteti bátyám, ami nemű kérdése egy perces néma csendet szült. Komolyan, mint valami megemlékezésen! Egyedül Oscar csámcsogását hallhattuk, és ahogy cuppog a kanálon. Aztán Kevin leugrott az ágyról:
- Hát nem!
- Hát akkor csukd be a füled... - zárta le Tom, és ezzel a kérdésével látszólag lezárta a témát, mert már rá se nézett a többiekre, és csak befeküdt az ágyába. Én persze sóhajtva követtem példáját, de mikor sajátomhoz indultam volna meglepetésemre Justin állított meg:
- Nem Tommal alszol?
- Hát...
- De! - válaszolt helyettem Tom, én meg mint valami jól nevelt kiskutya már bújtam is hozzá. Mi aludtunk el a legkésőbb, mert közben még volt némi megbeszélni valónk. Erre a tárgyalásra viszont csak negyed 2 táján került sor, amikor már mindenki a legnagyobb egyetértésben szuszogott.
- Tom mégis meddig kell ezt csinálni? - bátorkodtam egy kérdéssel, és felültem az ágyon.
- Mármint a titkolódzást?
- Igen.
- Ameddig csak lehet. De én szívesen felvállalnám az egész suli előtt is, ha kell még az iskola rádiónak is adnék interjút, de komolyan!
- Megvesztél?! Mégis miért tennél ilyet? Eleve elítélendő a családon belüli házasság. Ez is olyasmi!
- De Úr Isten Bill... te olyan sötét vagy, hogy melletted egy vödör szén atomvillanás!
Meglepődtem oltásán, mert ilyen verziót még nem hallottam tőle. Aztán pislogtam, de visszakérdeztem: - Sötét, mi?! Ettől még fogalmam sincs miért tennéd meg...
- Hát természetesen, mert szeretlek!
Ismerte be, amire én megint elfelejtettem levegőt venni két szívdobbanás között. Kimondta, amit már régóta akartam hallani tőle, kimondta, amit már minden porcikám kívánt. Csak az a problémám, hogy nem épp ilyen stílusban vártam. De értékelendő az is eleve, hogy kimondta! A legjobb dolog volt a napomban, pedig nem semmi egy nap volt.
- Én is. - mondtam, és hozzábújtam. Úgy aludtunk el, hogy aki felülről nézett volna minket nem hitte volna el, hogy ketten vagyunk a takaró alatt, úgy összeolvadt testünk.
Nem gondolná az ember, hogy a férfiaknak is szükségük van némi romantikára. Nem csak a nőknek! Persze elsősorban ők szokták szóvátenni, mert férfi szemmel nézve ez elég ciki, vagy hogyan mondjam... de na! Azért én merem beismerni - noha csak gondolatban - hogy egyszer már nagyon szeretném, ha egy igazán ízig-vérig csöpögős, tocsogós, nyálparádés színtér közepén nyögné be, hogy szeret! Nem pedig akkor, mikor a koleszos szobatársaink meghallják, ahogy a fürdőben gyakorlunk kézi munkát. De erre vajon mikor kerül már sor?
